Weninger Kékfrankos Balf 2009. Felbontottam vacsora készítéshez, fogyott egy pohár, aztán evés közben a második. Utána mondom, most megnézem magában, de úgy sem fogott meg igazán. A maradék több, mint fél üveget sikerült nyitva felejtenem, úgy maradt kidugózva a borhűtőben huszonnégy órára. Nemhogy semmi baja nem lett, hanem még talán jót is tett neki. Illatban a rumosdió kevésbé volt tolakodó, kortyban pedig a savak vettek vissza az arcból. Annyiszor hallottam már ezt érdemként emlegetni: borásztól, kereskedőtől, borrajongótól. Nyitás után két héttel semmi baja nem volt, sőt!  Én is hajlamos vagyok arra következtetni ebből, hogy jól bírná az érlelést, de még sosem próbáltam ki. Mástól sem hallottam hiteles igazolását ennek a sejtésnek. A való világban nincs jelentősége az ilyennek. Nem telefonálunk oda az étterembe csütörtök este, hogy mit nyissanak ki előre a pénteki vacsoránkhoz. Az átlagos borfogyasztó sem fog otthon egyedül négy napig nyamnyogni egyetlen üveg boron. Én bezzeg rendületlenül folytattam a kísérletet: előre megfontolt szándékkal még hat napig ridegen darabon tartottam dugó nélkül a maradék két decit. Változás semmi, megállt az idő. A címke szerint kertem legjobb bioszőlője, természetes spontán erjedés, minimális kénnel, szűretlen. Hát, a gyűrődést bírja, az már kétségtelen.