Dűlők és kérdések írtam egy évvel ezelőtt Demeter Zoltán 2011-es borainak évjárat-bemutatójáról. A bemutató koncepciója idén némileg változott: nem ragaszkodtunk évjárathoz, hanem az aktuálisan forgalmazott/forgalomba kerülő tételeket kaptuk poharainkba. A bevezetőben a pincészet koncepciójáról a borász elmondta, hogy a tervek szerint egy ideig csupán három dűlős boruk lesz állandóan, mindegyik a dűlő kérdezőfajtájából, nevezetesen a Veres furmintból, a Szerelmi hárslevelűből, az Őszhegy pedig sárgamuskotályból. A többi megmarad a kalandozások szintjén, ha arra érdemes lesz. Tizenkét bort kóstoltunk, sorban a gyors benyomások következnek.

A 2010-es Pezsgő remek formában van. Tiszta, elegáns és finom. Sallangmentes, nem éppen túldíszített darab, komoly de szépen csiszolt savakkal. Nálam tökéletesen elérte a célját, amiről készítője is beszélt. Nem Champagne-t próbálja utánozni, hanem önálló karakter, borszerűbb és tokaji. A 2012-es száraz Birtokbor is nagyon a helyén van, érzésem szerint jobban, mint elődei: karakterében jobban hasonlít a dűlős szárazakra, mint az eddigiek. Kistestvérként persze könnyebben iható és értelmezhető, de felcsillantja a dűlősek mélységét és komolyságát is, ha valaki ezt keresi benne. Könnyen lehet, hogy jó ideig az utolsó Kakast kóstolhattam a 2012-es személyében, ugyanis ahogy a borász fogalmazott, amíg nincs megértés a dűlők karakterét illetően, addig a pezsgőbe kerül a Kakas termése. Úgy tűnik nálam fiatalon verhetetlen a Veres. A 2012-es édeskés, fűszeres, köves, almás pités illattal mutatkozott be, a korty pedig szokás szerint friss, elegáns és finom. Ez már a harmadik hordó nélküli évjárata a dűlőnek, én egy-két évesen rajongok értük feltétlenül. Az érlelhetőség még kérdéses, ám egy évjárat egy palackja alapján (bár sajnos nem voltam egyedül) még nem vagyok hajlandó temetni. A Szerelmi mindig más, így volt ez a 2012-essel is. Furmintok után hárslevelű, vulkáni kövek után lösz, nincs itt min csodálkozni. Gazdag, édes, kekszes illat, széles korty, az előző kettőhöz képest engedékenyebb (kevésbé szigorú) struktúra. Az alkohol kicsit csíp, viszont nagyon jóízű a korty. Tavaly nem igazán tetszett a Narancsbor 2011, aki akkor még 13 nap együtt néven futott. Ez a héjon áztatott furmint semmiképpen nem mindennapi bor, ám az egy év pihenés egyértelműen javára vált. Vad, áradó, felismerhető és leírhatatlan illatával ajtóstul ront a házba. Kóstolva sűrű, vastag, karakán és lendületes, miközben a maga nemében elegáns, ha egy narancsborról egyáltalán lehet ilyet mondani.

Az Édes borok vízére evezve a 2012-es Birtokbor következett. A cél és elképzelés ugyanaz, mint száraz testvérénél: elérhető belépőbor, ami elég jó ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést a magasabb szintek iránt. Krémes, nem túl édes kedves bor, édes citrusos illattal. A 2009-es Főbor, aki már Eszter néven fut persze sokkal összetettebb és izgalmasabb. Tokajhoz képest visszafogottabbak a savai, így önmagában is kiváló desszertnek. A 2008-as Aszú elképesztő bor. A határokat feszegeti 305 gramm cukrával, 11,7-es savjával és 7,5% alkoholjával. Mégsem olyan extrém, mint a puszta adatokat olvasva gondolnánk, inkább csupán lenyűgözően nagy. Gyönyörűen magas egyensúlyban van. Krémes, sűrű, mély és mégis gyümölcsös. Ahogy a borász mondja, kiragad minket a mindennapokból: arra késztet, hogy lelassuljunk, megálljunk.

Tokaji pincészettől szokatlan húzás, hogy három vörösborral zártuk az estét, de miért is ne próbálkozhatna vörösborokkal, tette fel a jogos kérdést házigazdánk. Az egri borvidékről, Nagytályáról származó cabernet franc szőlőből készíti őket, és így sorban a hármat kóstolva talán sikerült megsejtenem valamit készítőjük koncepciójából. A Nagyaszó 2011 már tavaly is bemutatkozott, engem akkor sem győzött meg. Végig égető, közepesnél vékonyabb testéhez mérten brutális alkoholját nem tudom megbocsátani, hiába az izgalmas fűszeresség kortyban és illatban egyaránt. A Nagyaszó 2010 egy szárazra erjesztett vörös főbor, egy lépéssel közelebb vitt a megoldáshoz. Az előzőnél magasabb savak és a majdnem 12 gramm maradékcukor a szintén 16%-os alkohollal egyensúlyban még nincs, de mindenképp emészthetőbbé, értelmezhetőbbé teszi. Likőrös hangulatot kapunk, ami máshonnan ismerős lehet. A Nagyaszó 2012 már édes vörösbor 81 gramm cukorral és 11% alkohollal. Az erjedést szándékosan megállították, és valóban így jutottunk legközelebb az egyensúlyhoz. Ezzel együtt a bor komplexitása nagyjából az édes birtokbor szintjén van, amit én még mindig szívesebben innék szinte bármikor.

Ha már szóba hoztam, hogy mit innék szívesen, talán nem teljesen érdektelen egy képzeletbeli dobogót felállítanom. Három kedvencem három különböző kategóriából érkezett. Bronzérmes helyre a Pezsgő futott be, ezüstérmet pedig az immár örök kedvenc Veres szerzett nálam. A kóstoló bora pedig nem meglepő módon az Aszú lett, az egyik legjobb tokaji pince reprezentatív soránál sem lehet ez igazából másképp. Dűlők és kérdések – írtam tavaly, és kérdés persze maradt idénre is bőven. De éppen Demeter Zoltán ettől nem fog zavarba jönni. Ha valaki, ő talál válaszokat.

A fotókat a pincészet Facebook oldaláról vettem kölcsön, a meghívást a kóstolóra ezúton is köszönöm.