Vannak még kérdések

demeter_pezsgo

Dűlők és kérdések írtam egy évvel ezelőtt Demeter Zoltán 2011-es borainak évjárat-bemutatójáról. A bemutató koncepciója idén némileg változott: nem ragaszkodtunk évjárathoz, hanem az aktuálisan forgalmazott/forgalomba kerülő tételeket kaptuk poharainkba. A bevezetőben a pincészet koncepciójáról a borász elmondta, hogy a tervek szerint egy ideig csupán három dűlős boruk lesz állandóan, mindegyik a dűlő kérdezőfajtájából, nevezetesen a Veres furmintból, a Szerelmi hárslevelűből, az Őszhegy pedig sárgamuskotályból. A többi megmarad a kalandozások szintjén, ha arra érdemes lesz. Tizenkét bort kóstoltunk, sorban a gyors benyomások következnek.

A 2010-es Pezsgő remek formában van. Tiszta, elegáns és finom. Sallangmentes, nem éppen túldíszített darab, komoly de szépen csiszolt savakkal. Nálam tökéletesen elérte a célját, amiről készítője is beszélt. Nem Champagne-t próbálja utánozni, hanem önálló karakter, borszerűbb és tokaji. A 2012-es száraz Birtokbor is nagyon a helyén van, érzésem szerint jobban, mint elődei: karakterében jobban hasonlít a dűlős szárazakra, mint az eddigiek. Kistestvérként persze könnyebben iható és értelmezhető, de felcsillantja a dűlősek mélységét és komolyságát is, ha valaki ezt keresi benne. Könnyen lehet, hogy jó ideig az utolsó Kakast kóstolhattam a 2012-es személyében, ugyanis ahogy a borász fogalmazott, amíg nincs megértés a dűlők karakterét illetően, addig a pezsgőbe kerül a Kakas termése. Úgy tűnik nálam fiatalon verhetetlen a Veres. A 2012-es édeskés, fűszeres, köves, almás pités illattal mutatkozott be, a korty pedig szokás szerint friss, elegáns és finom. Ez már a harmadik hordó nélküli évjárata a dűlőnek, én egy-két évesen rajongok értük feltétlenül. Az érlelhetőség még kérdéses, ám egy évjárat egy palackja alapján (bár sajnos nem voltam egyedül) még nem vagyok hajlandó temetni. A Szerelmi mindig más, így volt ez a 2012-essel is. Furmintok után hárslevelű, vulkáni kövek után lösz, nincs itt min csodálkozni. Gazdag, édes, kekszes illat, széles korty, az előző kettőhöz képest engedékenyebb (kevésbé szigorú) struktúra. Az alkohol kicsit csíp, viszont nagyon jóízű a korty. Tavaly nem igazán tetszett a Narancsbor 2011, aki akkor még 13 nap együtt néven futott. Ez a héjon áztatott furmint semmiképpen nem mindennapi bor, ám az egy év pihenés egyértelműen javára vált. Vad, áradó, felismerhető és leírhatatlan illatával ajtóstul ront a házba. Kóstolva sűrű, vastag, karakán és lendületes, miközben a maga nemében elegáns, ha egy narancsborról egyáltalán lehet ilyet mondani.

Az Édes borok vízére evezve a 2012-es Birtokbor következett. A cél és elképzelés ugyanaz, mint száraz testvérénél: elérhető belépőbor, ami elég jó ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést a magasabb szintek iránt. Krémes, nem túl édes kedves bor, édes citrusos illattal. A 2009-es Főbor, aki már Eszter néven fut persze sokkal összetettebb és izgalmasabb. Tokajhoz képest visszafogottabbak a savai, így önmagában is kiváló desszertnek. A 2008-as Aszú elképesztő bor. A határokat feszegeti 305 gramm cukrával, 11,7-es savjával és 7,5% alkoholjával. Mégsem olyan extrém, mint a puszta adatokat olvasva gondolnánk, inkább csupán lenyűgözően nagy. Gyönyörűen magas egyensúlyban van. Krémes, sűrű, mély és mégis gyümölcsös. Ahogy a borász mondja, kiragad minket a mindennapokból: arra késztet, hogy lelassuljunk, megálljunk.

demeter_terkep

Tokaji pincészettől szokatlan húzás, hogy három vörösborral zártuk az estét, de miért is ne próbálkozhatna vörösborokkal, tette fel a jogos kérdést házigazdánk. Az egri borvidékről, Nagytályáról származó cabernet franc szőlőből készíti őket, és így sorban a hármat kóstolva talán sikerült megsejtenem valamit készítőjük koncepciójából. A Nagyaszó 2011 már tavaly is bemutatkozott, engem akkor sem győzött meg. Végig égető, közepesnél vékonyabb testéhez mérten brutális alkoholját nem tudom megbocsátani, hiába az izgalmas fűszeresség kortyban és illatban egyaránt. A Nagyaszó 2010 egy szárazra erjesztett vörös főbor, egy lépéssel közelebb vitt a megoldáshoz. Az előzőnél magasabb savak és a majdnem 12 gramm maradékcukor a szintén 16%-os alkohollal egyensúlyban még nincs, de mindenképp emészthetőbbé, értelmezhetőbbé teszi. Likőrös hangulatot kapunk, ami máshonnan ismerős lehet. A Nagyaszó 2012 már édes vörösbor 81 gramm cukorral és 11% alkohollal. Az erjedést szándékosan megállították, és valóban így jutottunk legközelebb az egyensúlyhoz. Ezzel együtt a bor komplexitása nagyjából az édes birtokbor szintjén van, amit én még mindig szívesebben innék szinte bármikor.

Ha már szóba hoztam, hogy mit innék szívesen, talán nem teljesen érdektelen egy képzeletbeli dobogót felállítanom. Három kedvencem három különböző kategóriából érkezett. Bronzérmes helyre a Pezsgő futott be, ezüstérmet pedig az immár örök kedvenc Veres szerzett nálam. A kóstoló bora pedig nem meglepő módon az Aszú lett, az egyik legjobb tokaji pince reprezentatív soránál sem lehet ez igazából másképp. Dűlők és kérdések – írtam tavaly, és kérdés persze maradt idénre is bőven. De éppen Demeter Zoltán ettől nem fog zavarba jönni. Ha valaki, ő talál válaszokat.

A fotókat a pincészet Facebook oldaláról vettem kölcsön, a meghívást a kóstolóra ezúton is köszönöm.

Reklámok

Magyar csúcsborok a csúcson!

Büszkén járja be az internetet az MTI szívet melengető híre. A  szentpétervári G20-as találkozón majdnem féléves kiválasztási folyamat után négy magyar bor és két híres magyar ital is ott lesz. Egyáltalán nem lepődtem meg a borok listáján, hiszen ki is képviselhetné Magyarországot és azon belül világhírű borvidékünket Tokajt méltóbban, mint a régió egyik legdinamikusabban fejlődő bortermelője a Monte Tokaj, akik a borgyártás (!!) során sikeresen alkalmazzák az innovatív technológiákat és a modern berendezéseket. Ki ne ismerné a szőlőbirtok ihletőjét és tulajdonosát Kiss Szilárd Miklós urat, aki már több mint egy évtizede foglalkozik a magyar bortermelés hírnevének emelésével. Biztos csak véletlen egybeesés, hogy a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséját is Kiss Szilárdnak hívják. Az ő hatputtonyos muscat lunel aszújukhoz csatlakozik Vincze Béla olajosan, már-már glicerinesen sűrű cabernet cuvée-je. Hogy még inkább megismerjék a csúcstalálkozó résztvevői a magyar fajtákat, Villányt Wunderlich Alajos cabernet franc-ja képviseli, bár ez nem is az övé, ugyanis a pince névadója már átigazolt a Wunderlich családi pincészethez, így akár becsempészhetnénk a listába egy ötödik magyar bort is. A Tornai Pincészet Aranyhegy Juhfarkja kicsit kilóg a sorból, mert magyar fajta és akár még jó is lehet. Korrigálunk a Törley Brut-tel, ami a külföldieknek izgalmas chardonnay-ből készül, és az Unicummal, ami finomabb, egyedibb és természetesebb, mint bármelyik magyar pálinka. Na zdarovje, az elvtársaknak!

Rise and Fall

veresekA 2009-es Veres és az én történetem két és fél éve kezdődött, mikor a Furmint Február nagy kóstolóján megfogadtam, hogy a forradalmi módon csak acélban edződött mégsem könnyednek szánt furmintot alaposabban is meg kell vizsgálnom. Kivételesen egész hamar valóra váltottam a tervet, és milyen jól tettem. Felejthetetlen élmény volt: nemzetközi klasszis száraz furmintot kóstolhattam, decemberben ez már hivatalos lett. Persze adódott rögtön a kérdés: vajon hogy bírja majd az idő múlását, hogyan fog érni? Illetve mi lesz a következő évjáratokkal? Lesznek-e azok is olyan jók, egyáltalán marad-e ez az acélos út? Tavaly ősszel aztán a 2011-est is igen meggyőzőnek találtam, most pedig eljött az idő, hogy megnézzem az idősebb és fiatalabb testvért egyszerre egymás mellett is. A kilences meglepett, sőt bevallom cseppet csalódtam is: koros bornak mutatja magát. Azt hittem, frissebb marad még így alig négyévesen. Fiatalkorához képest sokkal intenzívebb lett az illata: mézes, puha körtés, teás, reszelt almának viszont hála istennek nyoma sincs. Kóstolva is ezeket az érett, nyugodt aromákat kapjuk, sima felszínnel, némi visszafogott kesernyével. Tisztességben megöregedett furmint lett: gyümölcsök és sósság még mindig van, izgalmas szerkezet és játékos savak már nem annyira. Milyen jó, hogy boroknál lelkiismeretfurdalás nélkül válthatunk a fiatalabbra. A tizenegyes nem meglepő de kísérteties módon hasonlít a kilences két évvel ezelőtti önmagára. Közepesen intenzív frissen édeskés, picit köves illatú. Kóstolva talán valamivel feszesebb és kevésbé rusztikus/furmintos, még inkább nemzetközi stílusú. Persze azért bőven van neki egyénisége, csak tokaji furmintnak ilyen kozmopolita. Épp az benne a jó. Ha pontozni kell: a kilences erős öt, a tizenegyes hét vagy nyolc. Én már várom a tizenkettest. Videó nincs, de a címadó dalt azért belinkelem: