El. Legalábbis elsőre. Aztán ahogy nyílt, nyíltam egyre inkább tetszett. Az első kortyokat szinte hígnak éreztem, majd kezdett sűrűsödni. Vagy csak megszoktam. Aztán eszembe jutott: talán pont ez a Mágus volt, amiről már írtam. Bizony. Már három és fél éve. Ennyi idő távlatából meglehetősen kétséges, mennyire lehet emlékezni egy borra, mégis megpróbáltam magamban összehasonlítani a kettőt, ami egy. Szigorúbb lett, hűvösebb és jóval kevésbé gyümölcsös, helyette inkább jobban ráspis. A sós csillámpala felfalta az édes gyümölcsöket, valóságos kődzsúsz lett belőle. Más tekintetben azonban egyáltalán nem látszik rajta a kor. Ahogy mondani szokás: áll, mint a cövek, fáradtságnak semmi jele. A struktúra kitart. És azért szépen csúszik, nem hízeleg, de természetességével még mindig vonz. Első találkozásunkkor hat és hét között vacilláltam, most öt és hat pont közé tenném. [Ráspi Mágus 2007, ha képről esetleg nem jól látszana.]
A képen úgy tűnik, hogy az Obriers némileg elhomályosítja a Flors-t, a valóságban ez inkább fordítva igaz. De kezdjük csak az elején. A 2004-ben indult alig tizenkét hektáros La Pèira en Damaisèla nagyon hamar Languedoc egyik vezető birtoka lett. Az alapító tulajdonos Rob Dougan ausztrál zeneszerző, akinek Clubbed to Death című dala a Mátrixban is elhangzik. A pincészet fiatal borásza Jérémie Depierre korábban a Château Margaux-nál is dolgozott. Érdekes társaság az biztos. Meg is lett az eredmény: elég komoly értékelésekkel szórják meg boraikat mostanában. Két mai főszereplőnk közül az Obriers 90-91 Parker-pontos, a Flors pedig a Rhone Reporttól kapott 93-96 pontot.
A kisebb testvér Les Obriers de la Pèira 2011 kétharmad rész cinsault és egyharmad rész carignan házasítása. Közepesen intenzív illatában cseppet megfőtt erdei gyümölcsöket fedezhetünk fel pörköltes (nem pacal) vaníliás díszítéssel. Szájban széles, telt, ízgazdag és finom. Szerkezete rendben van, bár különös izgalmakat nem rejt. Inkább a tannin cipeli a nem kevés súlyt, savai néha cseppet lustálkodnak. Gyümölcsösségével, buja fűszeres édességével hódít, de arra ügyesen vigyáz, hogy ne essen túlzásokba. Ilyen egy magabiztos hat pontos bor.
A Las Flors de la Pèira 2010 55% grenache, 30% syrah, 10% mourvèdre és 5% cinsault házasítása. Visszafogott, szolidan vonzó illattal mutatkozik be, kicsit emlékeztet a bordói nagyok finom eleganciájára. Amikor a visszafogottság nem eufemizmus az ürességre: sok mindent ki lehet hámozni belőle, csak épp semmi nem fog banálisan orrba vágni. Fekete cseresznye és erdei gyümölcsök, mentás étcsokoládé, de nem durván nyolc után. Kóstolva krémes, gazdag, mégis szigorúan fegyelmezett, mint egy bombázó könyvelőnő. Érett de határozott tanninja, észrevétlenül tökéletes savszerkezete, sűrűsége és mélysége finomságával párosulva bárkit levesz a lábáról. Talán csak az alkohol lóg ki egy cseppet belőle. Eléri a nyolc pontot.
Mindkettőt innen rendeltem, az Obriers tizennégy, a Flors harminc euróba került. Mindkettő jó vétel volt, megérik a pénzüket: a kistestvér hibátlan, az árának megfelelően mély és finom, a Flors hozza ugyanezt sokkal kifinomultabb és izgalmasabb kiadásban. Van egy nagytestvér is, rá azért már gyűjtenem kellene.Végezetül hallgassuk meg a borosgazda legismertebb zenei alkotását.
Tudom, elég fantáziátlan ez így és sokkal trendibb lett volna összedobnom egy habanerós őszibarack veloutét pacalhabbal, de mentségemre szóljon, hogy már elég rég kerestem a kedvenc burritónk mellé valami jó kis sört, ami bírja tartani vele a lépést. Hát, ez bírja. Nem csak mert fel van írva címkére, hogy chilis. Hanem mert tényleg az és közben sör marad. Nem is akármilyen. Komplex, intenzív, izgalmas.
Miközben a Terroir Club őszi nyitott kóstolójára tartottam, eszembe jutott, hogy hosszú évek óta először alakult úgy, hogy egy nap sem sétáltam fel a Várba a Borfesztiválra. Valahogy nem hiányzott. Ezt viszont nem akartam kihagyni. Nem azért, mert a várbeli napijegy áráért – amiért ott csupán egy használhatatlan poharat kapok – itt harmincnégy bort is megkóstolhatok. Nem csak azért , mert itt nincs elviselhetetlen tömeg. Nem csak a borosgazdák személyes jelenléte és a borok miatt. Persze, igazából nagyon másról és másoknak szól ez a két dolog, nekem pedig most inkább ehhez volt kedvem. Mennyiségre köpővel a kézben is épp elég ennyi, a hajtás után még olvasni is hosszú lesz a hirtelen benyomások felületes összefoglalóját. → olvasásának folytatása
A CBA polcáról kiabált rám a felirat, hogy Akció: Lisicza Cabernet Franc 1490 Ft. Régen ittam már tőlük, itt az alkalom, gondoltam és le is vettem egy palackkal a polcról. A pénztárnál jött aztán a becsapódás, mert bizony 1790 Ft-ot számítottak fel a borért. És itt jön a zseniális trükk, a CBA megérdemelné a Nemzeti Borkőkiválóság Program különdíját az innovatív átbaszásért. Az akciós ár és a tábla a 2012-es évjáratra vonatkozik, mögé pedig felpakolták a háromszáz forinttal drágábbra árazott 2011-es borokat. Nekem jó a 2012-es is, mondtam, persze nincs. Nem is volt az soha. Talán még forgalomban sincs. Akárhogy is, rengeteget fejlődött a CBA. Hol vannak már a régi idők, mikor 1200 Ft-ért hoztam el tőlük a 2004-es Ráspi Kékfrankos Válogatásokat és a közéjük keveredett Cabernet Sauvignon-t is egy vállrándítással elintézve kékfrankosként számolták el? A Lisicza Cabernet Franc 2011 egyébként becsapós bor. Könnyed, édes gyümölccsel teli, kissé illógyanúsan technokolos illatával laza, koraőszesti bornak ígéri magát. Kóstolva aztán odacsap némileg: tannin és alkohol sem lett kispórolva belőle. Meglehetősen darabos, szebben mondva rusztikus a cucc, miközben néha túl édesbe hajlik. Összességében azért nem rossz élmény, valahol négy és öt pont határán.
palack.net 